Így lehetsz energiabomba tavasszal – ötletek a vitaminokon túl

Honnan ered az ólmos fáradtság?

A tavaszi fáradtság egyébként nem (csak) a vitaminraktárak kiürülésére vezethető vissza, elsősorban ugyanis a hormonháztartásunk miatt alakul ki. Ennek oka, hogy télen lényegesen rövidebbek a nappalok és jelentősen megnő az alvásigényünk.

Így lehetsz energiabomba tavasszal – ötletek a vitaminokon túl

 

Utóbbi szinte fel sem tűnik, hiszen a zord időben meglehetősen sok programlehetőség kiesik – így jobb híján bebújunk a takaró alá és átalusszuk a fél napot. Amikor viszont elkezd ébredni a természet, és felkúszik a hőmérő higanyszála, egyszerűen ki akarunk szabadulni a friss levegőre, hogy feltöltődjünk.

 

Mégis sokszor azt érezzük, ki vagyunk facsarva. Hogy miért?

 

 

A háttérben álló tudományos magyarázat, hogy a fokozódó mennyiségű fény miatt az eddig magas melatoninszintünk csökken, ami a bioritmusunk átmeneti zavarához vezet. A hideg hónapokban a szerotonin (az örömérzetért felelős egyik hormon) mértéke ugyanakkor alacsonyabb, a jó idő beköszöntével viszont elkezd emelkedni.

 

Vagyis a szervezetünk fokozatosan ébred fel a téli álmából.

 

Woman relaxing in the bath

 

 

Felveheted a küzdelmet a kimerültséggel szemben

 

Az átállást megkönnyítheted például a rostban gazdag táplálkozással, a sok szabadban töltött idővel, illetve a váltózuhannyal. Ezeken kívül azonban van olyan trükk, amely a lelkednek is jót tesz. Tedd a szívedre a kezed és valld be őszintén, szívesebben merülsz el egy kád vízben, mint állsz a zuhany alatt – időnként dideregve.

 

A fürdő azonban többről szól, mint a kád vízzel megtöltése, amibe találomra belelöttyintesz egy kis habfürdőt. Egy jól összerakott illóolajkoktél a hangulatodra és a hormonjaid működésére is pozitív hatással lehetsz.

 

 

 

 

 

Az egyik bevált alternatíva a rozmaring, kakukkfű, teafaolaj, borsmenta és narancsolaj keveréke. Mindegyikből elég lesz két csepp, amit mandulaolajban is elkeverhetsz, mielőtt a fürdővízhez adod. Mivel az illóolajok több helyről „támadnak” – a bőrödön és a légzőrendszereden egyaránt a szervezetedbe jutnak –, így a félórás lazítás után úgy érezheted, majd kicsattansz az energiától.