Amikor szembesülünk a sérült emberek kiszolgáltatottságával, akkor úgy érezzük, hogy mindenre van pénz ebben az országban, csak éppen arra nem, amire igazán szükséges lenne áldozni. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat elindított egy olyan adományozási rendszert, ahol a sok kicsi bizony sokra megy és a befolyt összeg valóban oda kerül, ahová az önzetlen adakozók szánták.

Mi ez a program?

A Gemini-Duo közös gyűjtése a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal

A hátrányos helyzetű, vagy fogyatékkal élő emberek számára a legtöbb gondozó központban kevés esetben vannak meg a fejlesztésükhöz szükséges tárgyi és személyi feltételek. Az önkormányzatok, civil szervezetek segítenek ugyan, de igazán nagyot lépni egyedül nem képesek. Ezért a MMSZ léptehozott egy mikroadomány gyűjtő programot, melyben webáruházak és az ott vásárlók vehetnek részt.

A csapuniverzum.hu webáruház a többi Gemini-Duo portállal együtt csatlakozott a kezdeményezéshez, így online vásárlásával most Ön is segíthet!

Gondviselés Háza – Keszthely

Ez az a hely, ahol a szülők nappalra elhelyezik enyhe- és középsúlyos értelmi fogyatékos, mozgássérült, vagy halmozottan sérült gyermekeiket. Enélkül nem lenne lehetőségük munkát vállalni, nem tudnák megteremteni azokat a feltételeket, amelyek egy speciális igényű gyermek felneveléséhez szükségesek.

Konkrét célunk, hogy vásárlóinkkal közösen támogassuk egy műhely létrehozását a Gondviselés Házában.

A műhelyben a gyermekek, fiatalok és felnőttek munkaterápiáját tervezik, ami összpontosításra, kitartásra és önállóságra neveli őket, így hosszú távon képesek lehetnek akár önmaguk ellátására is az itt tanultak felhasználásával.

Tehát egy elérhető jövőképet ad az intézmény az itt lakóknak. És esélyt egy teljesebb életre.

 

Hogyan adhatok?

A Gondviselés Házában tervezett műhely a Gemini-Duo webáruházak vásárlóinak adományaiból fog megvalósulni.

Ha Ön vásárol a csapuniverzum.hu áruházban egy terméket, – legyen az egy csaptelep, vagy akár egy gőzkabin – a végösszeget tetszőleges mértékben felkerekítheti a fizetés során. A kerekítés összege jut el a MMSZ-hez, így az online vásárlás során pont annyival támogathatja a Máltai Szeretetszolgálat projektjét, ami önnek leginkább megfelel.

Az adományozási lehetőség elérhető a geminiduo.hu, a butoruniverzum.hu és a zuhanykabindepo.hu webáruházakban is.

Nézze meg, mennyi adomány gyűlt össze eddig: http://kerekitsdfel.hu/a-munka-gyogyito-ereje/